A nyírtassi haszidok esete a kóser traubival – helyszíni tudósítás

2006. június 27. kedd, 20:20

A Sófár Média olvasóit napok óta lázban tartja a hír, hogy a “Quebeckben (Kanada) élő nyírtassi chaszid közösség … Magyarországra költözik, s otthont teremt magának azon a helyen, ahol a 18. században a Mózes vallású közösség tagjai telepedtek le…” Az összetett mondatból az állítmányok kivételével minden igaz. Viszont nem települ haza és nem teremt magának otthont sehol, senki. De ne vágjunk a dolgok elébe.

Autóba ültem a pénteki hőségben, és nekivágtam Kelet-Magyarországnak. Igyekeztem, hogy jóval a sabbat beállta előtt elérjem a szlovák-ukrán-román határhoz közeli kis, alig kétezres lélekszámú nyírségi települést. A faluban (és annak honlapján sem) találtam semmilyen utalást a jeles eseményre.

Kis tudakozódás után azonban, az egyik eldugott mellékutcában, mintha egyszeriben Jeruzsálem Mea Sarim negyedébe csöppentem volna. A harminc fok fölötti forrósággal dacoló, éjfekete haszid viseletbe öltözött, kalapos, szakállas, pajeszos férfiak tömege rajzott ki-be az egyik, teljesen átlagos falusi ház kapuján. Félreálltam, s a döbbenettől sokáig ki sem tudtam szállni a kocsiból, csöndes szemlélődéssel próbáltam megemészteni a látványt. A ház előtt Traubiszódás furgonok, toi vécék parkoltak, és Kelet-Magyarország vélhetően összes taxija, turistabusza, de még az El Al izraeli légitársaság mikrobusza is folyamatosan ontotta magából a bőröndöket vonszoló, hosszú, fekete kaftános, a hőségtől elcsigázott ortodox zsidókat.

Aztán kiszálltam, és megpróbáltam feltűnés nélkül elvegyülni a tömegben. Nem volt könnyű, talán nem is sikerült tökéletesen, legalábbis gyanakvó pillantások, jiddis nyelvű szóváltások kísértek, amint próbáltam beljebb hatolni az udvarra. Nemigen akart velem senki szóba állni, pedig elfogadható szintű magyar, angol, sőt még sekélyes héber tudásomat is bedobtam. Azért a “Salamon Berkowitz” név szapora ismételgetésével némi érdeklődést keltettem, és egy fekete Volvó felé terelgettek. Az udvaron, járó motorral parkoló autó klímájának hűvösében néhány, vörösre izzadt, testes, nagykabátos úr társaságában ráakadtam a nagy esemény főszervezőjére, a Traubi Hungária Rt. elnökére. Az ablakon keresztül próbáltam az “internetes zsidó hírügynökség” kulcszavakkal interjúra bírni, de ez nem izgatta fel túlságosan, inkább barátságosan a sajtóközlemény figyelmes elolvasására buzdított, és hogy nézzem meg a mikvét, nagyon szép.

Elkezdtem hát bóklászni a ház körül, felmentem az emeletre is. Az egyik szoba áthatolhatatlanul zsúfolásig tömve volt imádkozó, hajlongó hívekkel, akik vélhetően “Lőwy Pátriárka Nyírtassi Főrabbi úr” szavait hallgatták. Tanácstalanul visszasétáltam a kertbe, és a ház mögött egy pincelejáróra bukkantam. Meggyőződtem róla, hogy ez a mikve, a rituális fürdő bejárata. Itt volt a legnagyobb forgalom, tisztálkodószerekkel felszerelt ortodox fiúk, férfiak és aggastyánok hömpölyögtek ki-be. A kert mögött, vélhetően belvízzel sújtott sártenger közepén már állt a hatalmas, fehér sátor, mely a sabbat beálltára ezerfős zsinagógává fog avanzsálni. Szorgos helybeliek serénykedtek a sátor körül, belső elválasztó falakat húztak, százötven toivécét állítottak, raklap-hegyekkel próbálták járhatóvá tenni az ingoványt.

Visszaballagtam az utcára, közben szerencsésen beleütköztem Berkowitz úrba, akinek épp a Magyar Nemzet munkatársa mentegetőzött hosszasan, hogy nem ő az, aki leleplező/rágalmazó cikket írt róla, sőt nem is tud az egészről semmit, csak a puszta kiváncsiság hozta ide, különben is épp erre járt. Berkowitz úr gyanakvása érthető, ugyanis a jobboldali napilappal évek óta perben-haragban áll, mivel személyét időről-időre felettébb kényelmetlen ügyekkel hozza összefüggésbe. A polgári tudósító egyébként nem sokat lacafacázott, kíméletlen beszámolója már a másnapi újságban megjelent.

Mindenesetre hosszas faggatózásunkkal annyit tudtunk kihúzni a főszervezőből, hogy NAGYON sok pénzük van a kanadai tassiaknak, ezért ő megpróbálja rávenni őket, hogy virágoztassák fel Kelet-Magyarországot. Hazaköltözésről, letelepedésről szó sincs. Egyelőre mindössze a csodarabbi-sírlátogató turizmus ortodox vendégeinek a kényelmét szolgáló családi ház és rituális fürdő 35 milliós beruházásának felavatására került sor. Egy pillanatra eltünődtem, hogy ehhez képest az avatóünnepség költségei 400 millióra rúgnak…

Szemet szúrt, hogy egyetlen nőt sem láttam a tömegben, kizárólag 6-90 éves fiúkból és férfiakból álló közösség szürreális képe tárult elém. “Hol vannak a lányok?” – vetettem fel a kézenfekvő kérdést. “Otthon maradtak, mivel nem tudtunk nekik szállást biztosítani.”

Beszélgetésünk végén a következő szavakkal foglalta össze ars poeticáját Berkowitz úr: “Nem szabad engedni a kultúr-globalizációt. A legrosszabb, ami történhet, amikor minden paradicsom úgy fog kinézni, mint a másik. Ez a kulcs. A másik, hogy az államot és a vallást nem szabad keverni. Én nem vagyok gazember. A nulláról kezdtük, és az én családom Amerikában is benne van az első ötezerben.”

A hőgutával súlyosbított, heveny identitásválságtól félájultan még vaktában csináltam egy pár gyenge fotót, egy rövidke videót aztán visszaültem az autóba. Úgy éreztem, jobb lesz nekem, ha inkább otthon töltöm az év leghosszabb sabbatját.

Az évszázad szenzációja (ezúttal) elmaradt.

Seres Attila
Nyírtass – Budapest
2006. június 23-25


Háttér:


A kanadai Quebec tartomány Kiryas Tash településén valóban él egy haszid közösség az egykori nyírtassi rebbe vezetésével. A közösségre – saját honlapjuk szerint – eddig három botrány kapcsán irányult számottevő médiafigyelem. A kilencvenes évek közepén támogatták a quebec-i szeparatisták népszavazási kezdeményezését. 2000-ben több tízmillió dolláros, ingatlanfejlesztéssel összefüggő adócsalási ügybe keveredtek, majd hírbe hozták a rebbét a szélsőjobbos Jörg Haider meghívásával. A tasi rebbedinasztia szerepel az anticionista zsidó irányzatok listáján. Szellemi vezetőjüknek tekintették a nemrég elhunyt Mose Teitelbaum szatmári rebbét, aki Jom Hacmautot (Izrael Állam függetlenségének napját) egyenesen “istenkáromlásnak” minősítette. (Az anticionista ultraortodoxok izraeli zászlókat égetnek, arab terrorszervezeteket támogatnak.)

Salamon Berkowitz amerikai állampolgár, a nyolcvanas évek végén települt Magyarországra. Azóta – elsősorban a Traubi Hungária Rt. tulajdonosaként – aktív gazdasági tevékenységet folytat, melyet védjegybitorlással, és köztartozásokkal kapcsolatos perek sorozata, sőt büntetőeljárás kísért. 2002 óta évente felállítja Európa legmagasabb hanukiáját a Parlament előtt, így még a nagypolitikával is kapcsolatba került. A kilencvenes évek végén Holokauszt kárpótlási ügyekbe keveredett, ebbéli szerepével a Szombat is részletesen foglalkozott. Bábáskodott az újpesti rakpart feltáratlan tömegsírjai körül. Megjelent egy interjú vele a Hetekben, Traubiját még a Sulinet is reklámozza. Négy éve szervezi a kelet-magyarországi csodarabbi-sírlátogató turizmust, melynek legújabb állomása a nyírtassi “hazatelepülés projekt”. (“Ortodox zsidók Nyírtasson”, “A dédunoka is a csodarabbi nyomdokaiba lépett”, “Nyíregyháza nevét viseli a brooklini magyar származású ortodox zsidóság temploma”)

Category: Füles, Video »

Radio Zs – the Jewish community radio

Radio Zs is the first Hungarian language Jewish community radio which has been broadcasting its pilot program on Internet since...

Close