Együtt ünnepelte a fák újévét az Emih óbudai Chabad közössége a Mazsihisz neológ Bét Sálom zsinagógájával. Véradás is volt.

2005. március 27-én, amikor még se Tudózsidót, se Fülest, se farkast nem látott a napvilág, a Marom Egyesület a Gödör Klubban bemutatta Magyarország 1868 óta első, és mindmáig utolsó össz-zsidó felekezeti konferenciáját “Sokszínűség a zsidó hagyományban” címmel.

A kerekasztal résztvevői ma is prominens szereplői a zsidó közéletnek. Kelemen Kata a reform, Radnóti Zoltán a neológia, Balázs Gábor a modern ortodoxia, Lózsi Tamás a hagyományos ortodoxia, Köves Slomó az időközben status quo-vá avanzsált haszid irányzat felől támadja le egymást és a nézőket. Csillag Gábor empatikus moderálása mellett átfogó képet kaphatunk a különböző vallási mozgalmak hátteréről, mozgatórugóiról, működési logikájáról. A kitűnő hangulatról remek poénok, jólnevelt anyázások, személyeskedések, rutintalan elszólások és belemenős nézői kérdés-feleletek gondoskodnak. Érdemes egy (pár) üveg sör mellett, kényelmesen hátradőlve végigizgulni ezt az időközben méltatlanul elfeledett, maratoni, közel két és fél órás(!) meccset.

A páratlan eseményről annak idején csak a HVG tudósított érdemben.

Öt perc alatt utánajárunk, hány oldala van Naftali Krausnak, hogy Heisler András a múlt vagy a jövő, honnan szedi Zoltai Gusztáv a beszédeit, végül azt is leleplezzük, mikor járt utoljára Köves Slomó a Sípuccában.

A Pro Cultura Hungarica díjas szerző Ősi Forrás sorozatában Ezékiel és Dániel prófétákról megjelent legújabb köteteit Benedek István Gábor (BIG) mutatta be az Írók Boltjában, ahol öt éve még szélsőjobboldaliak tüntettek a “zsidómentő közellenség” ellen. A mostani eseményen viszont prominens zsidók tüntettek jelenlétükkel: Weisberger Miklós, az Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség rabbija, az EMIH-től Köves Slomó és Oberlander Baruch rabbik, a Mazsihisztől Heisler András exelnök, Zoltai Gusztáv örökös ügyv.ig és Radnóti Zoltán rabbi, a Rabbiképzőből Haraszti György.

Naftali Kraus ismeretterjesztő könyveit a judaizmusról persze nem az ők adják ki, hanem Iványi Gábor metodista lelkész kiadójának gondozásában jelennek meg.

A kalandos sorsú szerzőről három éve készített portréfilmemet itt lehet megtekinteni, felvágott nyelvű blogjával pedig itt lehet megismerkedni.

Fellépnek: Köves Slomó rabbi, Jonah Metzger Izrael askenáz főrabbija, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Oberlander Baruch rabbi, Jakal Zoltán kántor, Zoltai Gusztáv Mazsihisz/BZSH ügyv.ig, Feldmájer Péter Mazsihisz elnök , Streit Sándor BZSH elnök

A közelgő parlamenti választások izgatott várakozással töltik el a magyar zsidókat is. A közvéleménykutatások fölényes Fidesz-KDNP győzelmet és a Jobbik parlamentbe kerülését jósolják. Vagy, ha úgy jobban tetszik, totális MSZP, és fatális SZDSZ vereség várható. Ez a fordulat alapjaiban forgathatja fel a zsidó intézményrendszer finanszírozását, és ezáltal a működését is.

Ebben azonban még a változások esetleges haszonélvezői sem fognak túl sok örömet találni. A Mazsihisz, mint a hazai zsidóság kizárólagos politikai képviselője várhatóan jelentősen veszít majd lobbierejéből, és ezzel párhuzamosan felértékelődhet a konkurrens EMIH/Chabad hitközség szerepvállalása. Összességében viszont mindez a zsidó lobbi, és ezáltal a vallásos zsidó közösségek érdékérvényesítő képességének gyengüléséhez fog vezetni. Ráadásul a „zsidókérdés” várhatóan kereszténydemokrata felügyelet alá kerül majd.

Árokásók

A magyarországi pártpolitikai küzdelem az utóbbi évtizedben a közbeszéd meghatározó toposzává emelte a rasszizmus, antiszemitizmus, antifasizmus problémáját. Ez az egyik legmélyebb törésvonal, amelynek mentén sikerült megosztani a közvéleményt.

A hazai közbeszédtől hagyományosan nem állnak távol a kirekesztő nézetek, melynek gyökerei a 19. századig nyúlnak vissza, de legmarkánsabban a két világháború közötti időszakban nyertek teret. Mivel a Fidesz-KDNP mindig is előszeretettel nyilvánította magát az e korszakot uraló antiszemita rezsim szellemi örökösének, kézenfekvő támadási felületet kínált politikai ellenfelei számára. A kezdeti kóstolgatások (lásd Demokratikus Charta) világosan megmutatták, hogy a jobboldal nem tud és/vagy nem akar elhatárolódni az elődök mégoly kínosan vállalhatatlan antiszemita örökségétől sem. Helyette ellentámadásba ment át, és a kommunisták ugyancsak igen kétes hozományát vágta az őt szorongató balliberálisok arcába.

Az antifasizmus tündöklése

A Fidesz kommunikációs stratégiája a zsidókat de facto a kommunista bűnösökkel azonosítja azáltal, hogy a kommunista és a nyilas rezsimek áldozatait következetesen egyazon mérleg serpenyőibe pakolja. Nektek Holokauszt-múzeum, nekünk Terror Háza, nektek Holokauszt emléknap, nekünk kommunista áldozatok emléknapja. Titeket megöltek a nyilasok, ti viszont megöltetek minket. Kvittek vagyunk?

Ez a vulgárisan fekete-fehér, polgárháborús szemlélet kényszerűen az ellenoldalra szorítja a Holokauszt, az árpádsávok és a darutollas csendőrök emlékének lidércnyomásával terhelt zsidó szavazókat, akiknek családja ráadásul többnyire a sztálinista rendszernek is a kárvallottja lett.

Ahogy egyre vállalhatatlanabb alakok álltak be az orbáni egy-a-tábor-egy-a-zászló alá, úgy vált a Fidesz számára az elhatárolódás egyre lehetetlenebbé, és úgy vált a zsidók számára egyre visszataszítóbbá ez a voluntarista, szavazatmaximáló taktika. Orbán Viktor 2002-ben és 2006-ban is úgy számolt, hogy több szavazatot nyer a szélsőjobb lenyelésével, mint amennyit a zsidókon (és azok szimpatizánsain) bukik, de mindkétszer rajtavesztett.

Gyurcsány felismerte a helyzetben kínálkozó lehetőséget, és a szélsőségesekkel parolázó Orbán Viktor démonizálásával 2006-ban végül pirruszi győzelmet aratott. A sikeren felbuzdulva úgy vélte, érdemes ezt a húrt még tovább feszíteni. Az ő taktikáját azonban éppoly cinikus, szavazatszerző szempontok motiválták, mint derék ellenlábasa számításait. Az őszödi nagyotmondó éppoly lelkiismeretlenül játszott a zsidók érzelmeivel – és sorsával -, mint az árpádsávok fölött örökös értetlenkedést mímelő vezénylő tábornok.

Fordulópont: a Hollán utcai csata

2008 tavaszán terrortámadás ért egy újlipótvárosi jegyirodát, s ennek örömére, mintegy ráadásként, pár szélsőjobbos figura büntetőexpedíciót tervezett ellene. A dolog – vesztükre – idő előtt kitudódott, így helyi lakosok, fiatal zsidók és szimpatizánsok spontán ellenakciója meghiúsította az igyekezetüket. Az azóta Hollán utcai csataként elhíresült flashmobot jórészt internetes (részben zsidó) közösségek szervezték.

A felsült bakancsosok bosszút esküdtek, és ugyanazon hét végére totális ellenakcióra mozgósították az egész szélsőjobboldalt. A Hollán-csata győzteseit megosztotta az új helyzet. A lázas előkészületek hevében ugyanis Molotov-koktélként robbant a hír, hogy Gyurcsány Ferenc is részt kíván venni az ellen-ellendemonstráción. Az akkorra már rég hitelét vesztett miniszterelnök rátelepedése a spontán tiltakozó mozgalomra végzetesen eltérítette a további eseményeket. A korábbi szervezők lelkesedése lohadni kezdett, helyükbe azonban azonmód balliberális mozgalmárok termettek, akik átvették a kezdeményezést. A rohamrendőrök sorfala között megrendezett szélsőjobbos felvonulás végül heveny gyurcsányozásba, a baloldali ellentüntetés pedig szottyadt nácizásba fulladt. És bár ez a tény méltatlanul feledésbe merült, de a támadók végül elérték céljukat, és a Magyar Köztársaság miniszterelnökének orra előtt, rendőri díszkísérettel masírozhattak be a felgyújtott jegyirodába.

Az antifasizmus bukása

Ez volt az a pont, ahonnan az antirasszizmus, antifasizmus végérvényesen hiteltelen és vállalhatatlan hívószavakká silányultak még a korábbi szimpatizánsok számára is. Sorra kiégtek, nevetségbe fulladtak a rettegés-konjuktúrára szervezett antifasiszta demonstrációk éppúgy, mint a Demokratikus Charta újjáélesztésére irányuló bágyadt kísérletek.

Orbán Viktor fárasztásos, kivárásos taktikája végül felülkerekedett a gyurcsányi túlbuzgó, itt-a-farkas-hol-a-farkas szerencsejátékon. Ebben a játszmában azonban a baloldallal együtt annak csatlósai – így a Mazsihisz is – a vesztes oldalon találják magukat.

Hóra-táncház az aranyborjú körül

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének vezetését a rendszerváltozás óta a Kádár-rezsimben exponált establishment tartja a kezében, amely korábbi politikai kapcsolatait – különösen 1994 óta – igen hatékonyan tudja kamatoztatni. Valóságos érdekszövetség alakult ki a Mazsihisz és az MSZP között, amelynek keretében a Mazsihisz a Fideszt inszinuáló, antiszemitázós politika támogatásáért cserébe monopolhelyzetet kapott a zsidóságot megillető állami járandóságok felhasználásában.

Ebben a helyzetben lépett színre 2004-ben új felszállóként az EMIH – Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség. Az EMIH a hazánkban 1989 óta működő Chabad ortodox haszid mozgalom infrastruktúrájára épült rá, hogy önálló felekezetként kanalazzon magának a bőkezű állami támogatás kondérjából. Az EMIH politikai kapcsolatrendszere azonban sokkal szerényebb, mint a Mazsihiszé, így eddig nem nagyon sikerült a húsosfazék közelébe férkőznie. Az ellen-Mazsihisz egyelőre ügyesen lavírozik a hullámzó politikai erőtérben, kérdés, hogy képes lesz-e ellenállni a kísértésnek, ha kap egy kedvező ajánlatot a majdani Fidesz-KDNP kormánytól.

Cél: a zsidók pacifikálása

Könnyen belátható, hogy a Fidesz-KDNP egyáltalán nem érdekelt a zsidó pénzek igazságos újraelosztásában. A pártot egyetlen szempont vezérli majd: a zsidók pacifikálása. Hagyják abba az antiszemitázást, de rögtön. Tudják jól, hogy blazírt zsidópolitikájuk várhatóan semmi pénzért nem hoz majd számottevő „izraelita” szavazatot. Ennél sokkal fontosabb lesz számukra pártjuk megtépázott nemzetközi tekintélyének javítása. A Mazsihisz ugyanis aligha dícséri a Fideszt nemzetközi zsidó fórumokon.

A pacifikálás leghatékonyabb eszköze a megosztás, és a függőség fenntartása. A korábbi Fidesz-megoldások ismeretében eléggé nyilvánvalónak lászik, hogy a két, egymással versengő hitközség lojalitása függvényében reménykedhet majd kedvező elbírálásban a pénzosztásnál.

Amíg a hitközségek nem képesek/hajlandók önmagukat fenntartani, amíg minden zsarolási potenciáljukat latba vetve lökdösődnek a közpénzek elosztása körül, addig ez a méltatlan helyzet nem fog megváltozni.

Ráadásul a zsidó vezetőknek ex-párttitkárok helyett, – a középkor óta először ismét – keresztény egyházfőknél kell majd lobbizniuk a jó politikai kapcsolatokért. Ugyanis egyházi ügyekben a Weisz-nénizős KDNP-elnök lesz az illetékes elvtárs.

A cikk szerkesztett változata a Szombat márciusi számában olvasható.

Kapcsolódó:
Lökdösődés a zsákutcában
Kiküldött tudózsidónk jelenti…
A nyúlon túl
Semjén Weiszbácsija
Hollán dosszié
Zsidó szalámi avagy divide et impera
Antifétisizmus
A bevállalós nemdísz-zsidó
Az oroszlán szalmát rágcsál

Ima és szolidaritás a szentföldi emberekért
EMIHKeren Or zsinagóga
2009. január 8. csütörtök 19.00



Az EMIH hivatalos kommünikéje itt olvasható.

Purimi körkapcsolásunk sikeres fogadtatásán felbuzdulva, ezúttal a Hanuka gyertyagyújtásait loholta körbe a száguldó Tudózsidó.

Tízperces összefoglalónkban végigizgulhatjuk, amint szakállas rabbi és pártpolitikus, karonülő gyermek és kezdő zsidó, habadnyik és neológus, alterzsidó és reformzsidó, Juda Makkabihoz méltó elszántsággal küzdenek az áldások, a petróleumlápa, mécses, gyertya, nomeg persze a Máozcur szofisztikált dallamának kihívásaival.

A MarxNyugati tértől kiindulva, egy kihalt vidéki szálloda hallján, a debreceni hitközségen, egy újlipótvárosi házibulin, a bálintházireformzsinagógán, majd a lágymányosi zsinagógán át, mintegy 500 kilométer megtétele után, végül rézfúvós kísérettel esünk be a Sirályba.

A legutóbbi adásunkban bemutatott ifjú hölgy a női minjen kezdeményezésével kinyitotta Pandora szelencéjét. A nemi szerepek kérdése a vallásban, illetve – részben ezzel összefüggésben – a tradíció korszerűsítésének paradoxona ugyanis régóta kibeszéletlenül porosodik a magyar zsidóság padlásán. Pedig könnyen lehet, hogy éppen errefelé kellene keresnünk a kiutat a hazai zsidó hitéletnek – sőt talán még a közéletnek is – a folyamatosan eszkalálódó válságából. Néha – többnyire laikus körben – fel-fellángol egy-egy indulatos vita, de azok rendszerint szalmalángként hamar elhamvadnak, és visszaadják a terepet a kicsinyes, méltatlan, haszonleső politikai csatározásoknak.

Úgy gondolom, ez az izgalmas felvetés ennél többet érdemel, ezért kikértem a hazai zsidó hitélet tizenegy tekintélyes szereplőjének tanácsát, véleményét. Külön megtiszteltetés, hogy közöttük nyolc, változatos irányzatú közösségeket vezető, aktív rabbi is vállalta, hogy a Füles kamerája előtt kifejtse az álláspontját.

Beszélgetőtársaim névsor szerint foglalnak helyet az alkalmi Sulhán Aruh-nál, azaz terített asztalunknál:

Balázs Gábor az Amerikai Alapítványi Iskola igazgatója, a modern ortodox Pesti Súl frontembere

Darvas István a BZSH Nagyfuvaros utcai zsinagógájának rabbija, a Mazsihisz neológ rabbitestületének tagja

Ehrenfeld Aser izraeli hagyományőrző rabbi, jelenleg a Debreceni Zsidó Hitközség rabbija

Kardos Péter a BZSH zuglói körzetének főrabbija, a Mazsihisz neológ rabbitestületének tagja, az Új Élet főszerkesztője

Kelemen Kata a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség rabbija (reform irányzat)

Köves Slomó az EMIH vezető rabbija (haszid irányzat, Chabad Lubavics mozgalom)

Dov Levy az Amerikai Alapítványi Iskola modern ortodox rabbija

Peresztegi Ági a modern ortodox Pesti Súl alapítója

Raj Ferenc a Bét Orim Reform Zsidó Közösség rabbija

Schőner Alfréd az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem rektora, a Mazsihisz neológ rabbitestületének tagja

Verő Anikó a BZSH lágymányosi Bét Sálom Zsinagógájának rebecenje

Lehet azon elmélkedni, hogy sikeres volt-e a Mazsihisz Kongresszus. Megkönnyíti a dolgunkat, ha a sikert nem önmagában valónak tekintjük, hanem a célhoz viszonyítva mérjük.

A bírálók többnyire azt vetik a szervezők szemére, hogy porhintés az egész, hiszen a Mazsihisz képviseleti – és főként költségvetési pénzügyi – monopóliumát érintetlenül, mitöbb érinthetetlenül hagyja. Igazuk van. Csakhogy a szervezőknek eszük ágában sem volt ilyesmivel bíbelődni, hiszen egészen más céljuk volt: a legitimációs, képviseleti válság megoldása.

Az utóbbi másfél évben ugyanis felerősödtek a Mazsihiszt kritizáló hangok a mainstream médiában, s ez főként a tavalyi március 15-i aláírásgyűjtés, majd a decemberi flódni-akció környékén kulminált.

A kritikai hullámra remekül felszörfözött az altermazsihiszként debütáló Emih, mely de facto a Chabad Lubavics haszid mozgalom fedőszerve.

Ugyancsak kapóra jött a megerősödő alterzsidó médiajelenlét a Fidesznek, melynek régóta csípi a szemét az erősen balra billenő, jobbfele meg meglehetősen modortalan Mazsihisz vezetés menetrendszerű antiszemitázása. Legott feltalálta, és azonmód be is vetette hát zsidópacifikáló csodafegyverként a kereszténydemokrata zsidót.

Próbáljuk meg felderíteni a markáns szereplők mozgatórugóit, eszközeit:

1. Mazsihisz. Célja az állami támogatás kontrollálása és maximalizálása a saját maga számára. Ennek elengedhetetlen politikai feltétele a képviseleti monopólium megőrzése.

2. Emih (Chabad). Célja, hogy minél nagyobb szeletet hasítson magának az állami támogatásból, és annak kontrolljából. Ennek elengedhetetlen politikai feltétele a Mazsihisz képviseleti monopóliumának megtörése.

3. Fidesz (Kdnp). Célja a zsidók pacifikálása bármi áron. Politikai számításból nem feltétlenül akar jóba lenni a zsidókkal, de viszont feltétlenül le akarja szerelni a parttalan antiszemitázást. Ennek elengedhetetlen feltétele a Mazsihisz leválasztása a szocikról.

4. Alterzsidók (webzsidók, liberál-konzervatívok). Heterogén társaság, közös céljuk a Mazsihisz képviseleti monopóliumának megtörése talán anyagi, generációs, identitási, erkölcsi indíttatásból, és/vagy egyéb rendellenességek leküzdésére.

Látható, hogy az 1. pont érdekei élesen, mondhatni antagonisztikusan szembenállnak a 2-4. pont érdekeivel. Mivel 1. pont élesen balra dönti Noé bárkáját, a többiek kénytelenek a jobboldali fedélzeten trapézolni, és a víz felett lebegve hirtelen ráeszmélni, hogy tulajdonképpen mennyire nagyonis konzervatív, jobboldali, sőt ha muszáj, akár reakciós is a zsidó tradíció.

A Mazsihisz egy darabig megpróbálta izomból kezelni a lázongást, de idén tavaszra világossá vált, hogy arrogáns sajtólevelezéssel nem ússza meg a legitimációját támadó médiacunamit.

Szofisztikált szervezeti reformok, hosszadalmas demokratizálás, kényelmetlen transzparencia helyett inkább egy remek barbatrükköt eszelt hát ki: szélesre tárt fórumot hoz létre, ahol mindenki azt mond, amit akar, a lényeg, hogy a Síp utcában mondja. Aki eljön, a Mazsihisz legitimációját erősíti, aki meg nem, az magát rekeszti ki a “párbeszédből” (vö. hazafias népfront). Nesztek, ti akartátok: legyen népszavazás.

Össze is rántotta, és Magyar Zsidó Kongresszusnak nevezte el a vitafórumot, és megtöltötte a Goldmark termet mindenféle civilekkel. Najó félig. Najó, nemcsak civilekkel. De megtöltötte.

A többieknek nem maradt más választásuk, mint a médiahekk. Teleírták-nyilatkozták a sajtót mindenféle tiltakozásokkal, jogos és jogtalan kritikákkal. Mind a hatan.

Ügyes médiahekk ide, drámai retorika oda, a legitimációs csatát magas létszámfölénnyel mégiscsak a Mazsihisz nyerte. Decemberben szépen besorolnak az államfői felekezeti vacsorára (vagy mire), és ez a fejezet ezzel szép csendben le van zárva.

Az ellenfeleknek meg esetleg valami új, pozitív jövőképpel kellene előállniuk. Nehéz lesz ugyanis számottevő tömegtámogatást szerezniük ahhoz az elképzeléshez, mely szép (és csúnya) szavakba csomagolva mindösszesen ennyi alternatívát kínál: pénzt, vagy életet!

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) székházában már első percben kiderül az igazság. Fel sem ocsúdhatunk a revelációból, máris Mucsi Éva elnökhelyettes dezsavuébresztő, március 15-i programajánlóját láthatjuk. Oberlander Baruch rabbi rögvest halakhikusan is eligazít bennünket, milyen a kóser nemzeti ünnep. Pihenésképpen Köves Slomó vezető rabbi szimultán 4 nővel képez tanulópárt , majd beavatja az ámuldozó tudózsidót a globalizálódó kóser ellátás hihetetlen konjuktúrális rejtelmeibe. Az is kiderül, hogy az ifjú ortodox rabbi hajlandó-e szóbaállni neológ kollégáival. Nógrádi Bálint vezetőségi tag a Zsidó Tudományok Szabadegyetemét promotálja, közben kikotyogja, mennyi az annyi, és hogy állnak a csajokkal. Végezetül megtudhatjuk, énekel-e Slomó.