A Sófár Egyesület “Ütött az óra” címmel ötperces villámcsődületet szervezett a zsidóbarát zsidónegyedért 2006. augusztus 17-én, este 6-kor, a Herzl térre. A demonstráció résztvevői ébresztőóráik csörgetésével kívánták felhívni a figyelmet az erzsébetvárosi zsidó kulturális értékek védelmének fontosságára. Kinyilvánítottuk, hogy egy patinás zsidónegyed rehabilitációja Európa szivében nem szólhat kizárólag épületekről, lakókról, befektetőkről és városvédőkről.

Szól a kakas még.

A sófár hangjára válaszul több tucat résztvevő szólaltatta meg ébresztőóráját, majd közösen elénekeltük a “Szól a kakas már”-t. Azóta csak annyi történt, hogy Tarlós István főpolgármester lett, a kerületi polgármester pedig évekig előzetesben ült.

fotó: Mayer András

A Szináj óta legnagyobb sófárkoncert részesei voltunk szeptember 18-án, amikor a földgolyó számos pontján, nyilvános helyeken, egyszerre fújtuk meg rajtaütésszerűen a koskürtöt, hogy megtérésre, tesuvára – תשובה-ra hívjuk a zsidókat. Mi a Deák téren, az egykori városfal tövében hökkentettük meg a budapesti járókelőket jókedvű, kóser hangzavarral.

A globális esemény szervezője: Art Kibbutz NYC
A budapesti szervezők: Lágymányosi Bét Sálom zsinagóga, Frankel zsinagóga, sofar.hu
Akik csatlakoztak: Szombat folyóirat, Szim Salom, EMIH

További részletek, videók, fotók az Sófár Flashmob Budapest Facebook oldalán találhatók, a globális eseményről pedig itt.

a rádióban 2011 július 19-én

Amint arról korábban beszámoltam, ma délután demonstrációt tartottak a Károlyi-szobornál, tiltakozásul a minapi Jobbikos szoborgyalázás ellen. A rendezvény főszervezője az Antifa – Új Spartacus Liga, támogatói a Dr. Feldmájer Péter vezette Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, valamint a Gyurcsány Ferenc által alapított Magyar Demokratikus Charta.

A stílszerűen Leonard Cohen dalokkal aláfestett rendezvény szónoklataiból sajnos a Tudózsidónak nem sikerült koherens képet alkotnia arról, hogy most akkor Károlyi miatt voltunk-e ott vagy sem, illetve, hogy végül is áruló volt-e a jobb sorsra érdemes egykori miniszterelnök avagy sem.

De sebaj, azt legalább megtudjuk a következő videóból, hogy kinek állítana szobrot a Mazsihisz elnöke, és hogy kinek akasztaná inkább a nyakába a Károlyi-szobrot megbecstelenítő szégyentáblát.

Az Index szerint “Feldmájer Péter, a Magyar Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke a szélsőjobb elleni tüntetést arra használta fel, hogy hitet tegyen Orbánék mellett, márpedig ebben a közegben ez nem volt túl szerencsés lépés. A Trianon-emléknap törvénybe foglalásakor üdvözölte a döntést, most pedig azt mondta, hogy a szélsőjobbnak az ország 90 százalékával, így a konzervatívokkal is baja van, a Fidesz vezetői pedig nem antiszemiták. A kedveskedő szavak hátterében a Fideszhez közelinek tartott, Köves Slomó-féle Egyesült Magyar Izraelita Hitközség felbukkanása áll, ezért fut versenyt a kormány kegyeiért.”

A szervezők egyébként az alábbi – Feldmájer FIDESZ-hitvallásával kevéssé korreláló – tartalmú szórólapot osztogatták (kiadóként egy blog megjelölésével: http://antifa-hungary.blogspot.com):

Fellépnek: Köves Slomó rabbi, Jonah Metzger Izrael askenáz főrabbija, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Oberlander Baruch rabbi, Jakal Zoltán kántor, Zoltai Gusztáv Mazsihisz/BZSH ügyv.ig, Feldmájer Péter Mazsihisz elnök , Streit Sándor BZSH elnök

A közelgő parlamenti választások izgatott várakozással töltik el a magyar zsidókat is. A közvéleménykutatások fölényes Fidesz-KDNP győzelmet és a Jobbik parlamentbe kerülését jósolják. Vagy, ha úgy jobban tetszik, totális MSZP, és fatális SZDSZ vereség várható. Ez a fordulat alapjaiban forgathatja fel a zsidó intézményrendszer finanszírozását, és ezáltal a működését is.

Ebben azonban még a változások esetleges haszonélvezői sem fognak túl sok örömet találni. A Mazsihisz, mint a hazai zsidóság kizárólagos politikai képviselője várhatóan jelentősen veszít majd lobbierejéből, és ezzel párhuzamosan felértékelődhet a konkurrens EMIH/Chabad hitközség szerepvállalása. Összességében viszont mindez a zsidó lobbi, és ezáltal a vallásos zsidó közösségek érdékérvényesítő képességének gyengüléséhez fog vezetni. Ráadásul a „zsidókérdés” várhatóan kereszténydemokrata felügyelet alá kerül majd.

Árokásók

A magyarországi pártpolitikai küzdelem az utóbbi évtizedben a közbeszéd meghatározó toposzává emelte a rasszizmus, antiszemitizmus, antifasizmus problémáját. Ez az egyik legmélyebb törésvonal, amelynek mentén sikerült megosztani a közvéleményt.

A hazai közbeszédtől hagyományosan nem állnak távol a kirekesztő nézetek, melynek gyökerei a 19. századig nyúlnak vissza, de legmarkánsabban a két világháború közötti időszakban nyertek teret. Mivel a Fidesz-KDNP mindig is előszeretettel nyilvánította magát az e korszakot uraló antiszemita rezsim szellemi örökösének, kézenfekvő támadási felületet kínált politikai ellenfelei számára. A kezdeti kóstolgatások (lásd Demokratikus Charta) világosan megmutatták, hogy a jobboldal nem tud és/vagy nem akar elhatárolódni az elődök mégoly kínosan vállalhatatlan antiszemita örökségétől sem. Helyette ellentámadásba ment át, és a kommunisták ugyancsak igen kétes hozományát vágta az őt szorongató balliberálisok arcába.

Az antifasizmus tündöklése

A Fidesz kommunikációs stratégiája a zsidókat de facto a kommunista bűnösökkel azonosítja azáltal, hogy a kommunista és a nyilas rezsimek áldozatait következetesen egyazon mérleg serpenyőibe pakolja. Nektek Holokauszt-múzeum, nekünk Terror Háza, nektek Holokauszt emléknap, nekünk kommunista áldozatok emléknapja. Titeket megöltek a nyilasok, ti viszont megöltetek minket. Kvittek vagyunk?

Ez a vulgárisan fekete-fehér, polgárháborús szemlélet kényszerűen az ellenoldalra szorítja a Holokauszt, az árpádsávok és a darutollas csendőrök emlékének lidércnyomásával terhelt zsidó szavazókat, akiknek családja ráadásul többnyire a sztálinista rendszernek is a kárvallottja lett.

Ahogy egyre vállalhatatlanabb alakok álltak be az orbáni egy-a-tábor-egy-a-zászló alá, úgy vált a Fidesz számára az elhatárolódás egyre lehetetlenebbé, és úgy vált a zsidók számára egyre visszataszítóbbá ez a voluntarista, szavazatmaximáló taktika. Orbán Viktor 2002-ben és 2006-ban is úgy számolt, hogy több szavazatot nyer a szélsőjobb lenyelésével, mint amennyit a zsidókon (és azok szimpatizánsain) bukik, de mindkétszer rajtavesztett.

Gyurcsány felismerte a helyzetben kínálkozó lehetőséget, és a szélsőségesekkel parolázó Orbán Viktor démonizálásával 2006-ban végül pirruszi győzelmet aratott. A sikeren felbuzdulva úgy vélte, érdemes ezt a húrt még tovább feszíteni. Az ő taktikáját azonban éppoly cinikus, szavazatszerző szempontok motiválták, mint derék ellenlábasa számításait. Az őszödi nagyotmondó éppoly lelkiismeretlenül játszott a zsidók érzelmeivel – és sorsával -, mint az árpádsávok fölött örökös értetlenkedést mímelő vezénylő tábornok.

Fordulópont: a Hollán utcai csata

2008 tavaszán terrortámadás ért egy újlipótvárosi jegyirodát, s ennek örömére, mintegy ráadásként, pár szélsőjobbos figura büntetőexpedíciót tervezett ellene. A dolog – vesztükre – idő előtt kitudódott, így helyi lakosok, fiatal zsidók és szimpatizánsok spontán ellenakciója meghiúsította az igyekezetüket. Az azóta Hollán utcai csataként elhíresült flashmobot jórészt internetes (részben zsidó) közösségek szervezték.

A felsült bakancsosok bosszút esküdtek, és ugyanazon hét végére totális ellenakcióra mozgósították az egész szélsőjobboldalt. A Hollán-csata győzteseit megosztotta az új helyzet. A lázas előkészületek hevében ugyanis Molotov-koktélként robbant a hír, hogy Gyurcsány Ferenc is részt kíván venni az ellen-ellendemonstráción. Az akkorra már rég hitelét vesztett miniszterelnök rátelepedése a spontán tiltakozó mozgalomra végzetesen eltérítette a további eseményeket. A korábbi szervezők lelkesedése lohadni kezdett, helyükbe azonban azonmód balliberális mozgalmárok termettek, akik átvették a kezdeményezést. A rohamrendőrök sorfala között megrendezett szélsőjobbos felvonulás végül heveny gyurcsányozásba, a baloldali ellentüntetés pedig szottyadt nácizásba fulladt. És bár ez a tény méltatlanul feledésbe merült, de a támadók végül elérték céljukat, és a Magyar Köztársaság miniszterelnökének orra előtt, rendőri díszkísérettel masírozhattak be a felgyújtott jegyirodába.

Az antifasizmus bukása

Ez volt az a pont, ahonnan az antirasszizmus, antifasizmus végérvényesen hiteltelen és vállalhatatlan hívószavakká silányultak még a korábbi szimpatizánsok számára is. Sorra kiégtek, nevetségbe fulladtak a rettegés-konjuktúrára szervezett antifasiszta demonstrációk éppúgy, mint a Demokratikus Charta újjáélesztésére irányuló bágyadt kísérletek.

Orbán Viktor fárasztásos, kivárásos taktikája végül felülkerekedett a gyurcsányi túlbuzgó, itt-a-farkas-hol-a-farkas szerencsejátékon. Ebben a játszmában azonban a baloldallal együtt annak csatlósai – így a Mazsihisz is – a vesztes oldalon találják magukat.

Hóra-táncház az aranyborjú körül

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének vezetését a rendszerváltozás óta a Kádár-rezsimben exponált establishment tartja a kezében, amely korábbi politikai kapcsolatait – különösen 1994 óta – igen hatékonyan tudja kamatoztatni. Valóságos érdekszövetség alakult ki a Mazsihisz és az MSZP között, amelynek keretében a Mazsihisz a Fideszt inszinuáló, antiszemitázós politika támogatásáért cserébe monopolhelyzetet kapott a zsidóságot megillető állami járandóságok felhasználásában.

Ebben a helyzetben lépett színre 2004-ben új felszállóként az EMIH – Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség. Az EMIH a hazánkban 1989 óta működő Chabad ortodox haszid mozgalom infrastruktúrájára épült rá, hogy önálló felekezetként kanalazzon magának a bőkezű állami támogatás kondérjából. Az EMIH politikai kapcsolatrendszere azonban sokkal szerényebb, mint a Mazsihiszé, így eddig nem nagyon sikerült a húsosfazék közelébe férkőznie. Az ellen-Mazsihisz egyelőre ügyesen lavírozik a hullámzó politikai erőtérben, kérdés, hogy képes lesz-e ellenállni a kísértésnek, ha kap egy kedvező ajánlatot a majdani Fidesz-KDNP kormánytól.

Cél: a zsidók pacifikálása

Könnyen belátható, hogy a Fidesz-KDNP egyáltalán nem érdekelt a zsidó pénzek igazságos újraelosztásában. A pártot egyetlen szempont vezérli majd: a zsidók pacifikálása. Hagyják abba az antiszemitázást, de rögtön. Tudják jól, hogy blazírt zsidópolitikájuk várhatóan semmi pénzért nem hoz majd számottevő „izraelita” szavazatot. Ennél sokkal fontosabb lesz számukra pártjuk megtépázott nemzetközi tekintélyének javítása. A Mazsihisz ugyanis aligha dícséri a Fideszt nemzetközi zsidó fórumokon.

A pacifikálás leghatékonyabb eszköze a megosztás, és a függőség fenntartása. A korábbi Fidesz-megoldások ismeretében eléggé nyilvánvalónak lászik, hogy a két, egymással versengő hitközség lojalitása függvényében reménykedhet majd kedvező elbírálásban a pénzosztásnál.

Amíg a hitközségek nem képesek/hajlandók önmagukat fenntartani, amíg minden zsarolási potenciáljukat latba vetve lökdösődnek a közpénzek elosztása körül, addig ez a méltatlan helyzet nem fog megváltozni.

Ráadásul a zsidó vezetőknek ex-párttitkárok helyett, – a középkor óta először ismét – keresztény egyházfőknél kell majd lobbizniuk a jó politikai kapcsolatokért. Ugyanis egyházi ügyekben a Weisz-nénizős KDNP-elnök lesz az illetékes elvtárs.

A cikk szerkesztett változata a Szombat márciusi számában olvasható.

Kapcsolódó:
Lökdösődés a zsákutcában
Kiküldött tudózsidónk jelenti…
A nyúlon túl
Semjén Weiszbácsija
Hollán dosszié
Zsidó szalámi avagy divide et impera
Antifétisizmus
A bevállalós nemdísz-zsidó
Az oroszlán szalmát rágcsál

Magyarországon nincs olyan, közös tulajdonságokkal, érdekekkel, értékekkel, vagy bármi mással jól körülhatárolható közösség, amelyet úgy általában zsidóságnak nevezhetnénk. A közbeszédben a vallásos zsidók és a zsidó származású/identitású magyar állampolgárok halmazát értik alatta. Szociológiai felmérések, kárpótlási adatok, adózási, népszámlálási, meg kitudja még milyen statisztikák alapján, de leginkább politikai célszerűség okán e virtuális halmaz méretét százezer főre becsülik. Ez a tömeg azonban annyira heterogén, nagy része annyira mélyen integrálódott a többségi társadalomba, hogy talán még rossznéven is venné, ha jövőjét a zsidó közösségek sorsához kötnénk.

A zsidóság, mint olyan helyett ezért inkább néhány, általam többé-kevésbé ismert zsidó közösség, szellemi áramlat esélyeit próbálom latolgatni. Nem a véletlen műve, hogy a vallási identitás szempontjait helyezem előtérbe. Természetesen tudom, és belátom, hogy másfajta önmeghatározás alapján is szerveződhetnek közösségek, de én hosszabb távon – a galutban legalábbis – a judaizmus közösségmegtartó erejében hiszek.

A neológia süllyedő hajó.

Pedig még ma is a neológ zsidóké a legnépesebb közösség, ám a háromezer körüli „jom kippuri” (újabban „pészahi”) zsidó mellett a rendszeres zsinagógalátogatók száma már csak néhány százra tehető*.  A papíron három tucatnál is több neológ hitközség/körzet jórésze csak vegetál, a minjenek száma évről-évre csökken. A rabbitestület munkája puszta formalitás: döntvények, nemzetközi kapcsolatok, stratégia híján a rabbik elszabadult hajóágyúként, a saját szakállukra paszkenolnak, ha egyáltalán. A közpénzekből jól felszerelt oktatási intézményeket évről-évre kevesebb zsidó fiatal látogatja,* a mikvéről már nem is beszélve. Kezdő zsidók számára a neológia kézenfekvő, de hosszabb távon nem túl vonzó irányzat, mivel a szigorú, Sulchán Aruch-ra épített hitelvek éles ellentétben állnak a képmutató vallásgyakorlással. Gyermekek csak elvétve tévednek a zsinagógákba, a közösség lassan, de biztosan elöregszik. Az utóbbi időben, főként fiatal középkorúak körében beindult betérítési láz is inkább csak elmélyíti, mintsem megállítaná a szellemi és demográfiai hanyatlást. A betérőket ugyanis többnyire nem tájékoztatják arról, hogy bérletük csak a neológ járatra érvényes, az új felszállókat emiatt (is) gyakran csalódás éri. Ha nem ma, akkor holnap. A hajótörött neológ zsidók azonban várhatóan nem fogják elhagyni a vallást, hanem több, korszerű menekülési útvonalat is mérlegelhetnek majd.

A reform kézenfekvő, de nem elég autentikus.

Két reform közösség is működik Magyarországon (Szim Salom, Bét Orim), pár százra tehető, lassan, de biztosan növekvő holdudvarral, saját rabbikkal. Az ő szellemi teljesítményüktől függ majd, hogy képesek lesznek-e friss, tengerentúli levegőt fújni a neológ vákuumba. A legkényelmesebb mentőcsónak ugyanis elvileg a reform hajóra vinne, ahol a neológiában megszokott, „kreatív” micvatartáshoz adekvát, kreatív hitelvek társulnak. Bár a neológ zsidó egyelőre inkább kikéri magának, hogy csak úgy megengedjék neki mindazt, amit amúgy is csinál, a kipás nőkről már nem is beszélve, de ez nem lesz mindig így.

A maszorti jó ötlet lenne, hiszen a konzervatívnak is becézett irányzat egy tőről fakad a neológiával. Tulajdonképpen – kissé leegyszerűsítve –, csak a Sulchán Aruchot kell kihagyni a kötelező irodalomból, a nőket meg bevenni a minjenbe, és kész is lehetne az maszorti-konform poszt-neológia. Mivel azonban ezt az irányzatot hazánkban jelenleg leginkább hobbi szinten gyakorolják, rabbija nincs, csak hosszabb távon lehet benne potenciál. Talán majd a harmadik felvonásban, ha tömegesen megjelennek azok a hajótöröttek, akikre a reform gúnya túl bőnek, a modern ortodox meg túl szűknek bizonyul, és egy női rabbitól se kapnak már feltétlenül kultúrsokkot.

A modern ortodoxia hiteles, de kényelmetlen.

A „borotvált” ortodoxok hajóján – a reformmal ellentétben –, pont a micvatartáson kellene igazítani, a neológ hitelvek változatlanul hagyásával. A modern ortodoxiának van hiteles előzménye (Pesti Súl), iskolája és rabbija, a tagsága viszont elenyésző. Érdekes viszont, hogy személyes, távolról sem reprezentatív közvéleménykutatásom neológ alanyainak többsége legszívesebben a modern ortodox mentőövbe kapaszkodna. Attól tartok azonban, elcsodálkoznak majd, ha szembesülnek a mindennapok szigorúan kérlelhetetlen elvárásaival.

A hardcore ortodoxia autentikus, de nem kompatibilis.

Bár a „kaftános-pajeszos” körben legmagasabb az egy főre jutó rabbik, hitközségek, és jesivák száma, tényleges beágyazottságuk a magyar zsidók körében csekély. Az igazsághoz tartozik, hogy a Tikva és a Chabad nyitottságára, fiatalos lendületére, jó minőségű szolgáltatásaira egyre növekvő kereslet mutatkozik, elsősorban kezdő zsidók, illetve itt élő izraeliek körében. Ennek ellenére az ortodox életformát csak kevesen választják. Ráadásul e kevés új felszálló jó része is pár év után abbahagyja, vagy külföldön folytatja a mostoha hazai környezetben megpróbáltatásokkal teli életmódját.

Az ifjú cionisták számos szervezete főként iskoláskorúak körében ér el évek óta kitartóan pár százas tagságot, mely a korosztályi sajátosságok miatt ráadásul folyamatosan frissül. Mivel a vallásos szervezetek ebben a korcsoportban teljesen impotensek, gyakorlatilag a teljes közösségi utánpótlás útja a cionista cserkészélet akolmelegén át vezet. Bár a „szarvasviselt” ifjak jó része a húszas éveire lemorzsolódik, – vélhetően inkább egzisztenciateremtéssel vannak elfoglalva -, de kapcsolati hálójuk, elkötelezettségük később sokakat átvezet a trendi, és/vagy mainstream vallásos közösségekhez. A felnőttkori cionizmus hatása Magyarországon elhanyagolható.

Trendiék még a spájzban vannak.

Sajátosan hippis, a Mazsihiszbe felnőni nem akaró, underground szubkultúra képében bukkannak elő valahol harminc tájékán a „trendi”, avagy alterzsidók, főként zsidónegyedbeli romkocsmák, mint alternatív kultúrközpontok környékén. Közösségük (Marom/Sirály) leginkább informálisnak tekinthető.  Sokan közülük komoly külföldi tapasztalatokkal, korszerű vallási háttérrel rendelkeznek. Politikailag a ma (még?) kevéssé mainstream zöld, öko-mozgalmakkal keresik a kapcsolatot, páran ebben a kontextusban próbálják (újra)értelmezni, hasznosítani a judaizmus tanításait. Bár hatótávolságuk csak pár tucat főre terjed ki, felkészültségük és homogén generációs szerveződésük miatt könnyen lehet, hogy ebből a társaságból fognak kikerülni azok a közösségi vezetők, akik majd egyszer felveszik a Mazsihisz elejtett kasszakulcsát.

Bámilyen irányzatot választunk is, a zsinagóga szolgáltatásait előbb-utóbb azoknak kell megfizetniük, akik igénybe veszik. Le kell számolnunk azzal az illúzióval, hogy a nagyszüleink vérével beszennyezett, közpénzzé avanzsált örökségre jövőt lehet építeni. A potyázós, mutyizós, „etető zsidóság” kontraszelekcióhoz vezet, teljesítményromboló hatású, ráadásul megfoszt bennünket a személyes részvétel, felelősségvállalás sikerélményétől.  Közpénzeket legfeljebb rászorulók megsegítésére, valamint azokra a szolgáltatásokra költsünk, melyeket nem érné meg minden közösségnek külön-külön fenntartani (pl. mikve, iskola, kórház, temető). Ezeknek a működtetését bízzuk egy központi szervezetre, kézenfekvően a Mazsihiszre, vagy jogutódjára. Mely persze a közösség békéjének érdekében önként lemond kizárólagos képviseleti jogáról, és átruházza a minden legitim zsidó hitközséget magába foglaló, felekezeti kerekasztalra. Arra a közös platformra, mely az állam és felekezet kapcsolatát érintő kérdésekben egyeztetett álláspontot alakít ki.

”A farkas a báránnyal együtt legel, és az oroszlán szalmát rágcsál, mint a marha, és a kígyónak por lesz az eledele” (Jesája 65,8 25)

* Megbízható statisztikák híján a cikkben szereplő számbeli utalások a szerző empirikus becslésein alapulnak, a tévedés jogának fenntartásával.

A cikk a Szombat 2009 nyári, Prognózis számában jelent meg.

“Egy év, egy vádlott” írja Szabó Gyuri a blogján. “Szinte napra pontosan egy évvel, az első és egyetlen, spontán, Hollán Ernő utcai tüntetés után lezajlott az első tárgyalás az engem ért fenyegetések ügyében.”

Engem meg épp a minap mentettek fel aljas indokból elkövetett rágalmazás vétségének vádja alól.

Nyomozó szervek és bíróságok hada halálos komolysággal felderítette, kinyomozta, és pecsétes papírral immár jogerősen igazolja, hogy mégsem sértettem meg egy hiperaktív pólóárus jó hírnevét. Hehe.

Nem, nem azt vizsgálták, hogy miért kellett az otthonunkból rejtekhelyre menekítenem családomat a halálos fenyegetések nyomása alatt. Nem, nem azt nyomozták ki, hogy ki gyújtotta fel a Hollán utcai jegyirodát. Nem, nem azt vizsgálták meg, hogy vajon mi célból szervezett büntetőexpedíciót az Újlipótvárosba egy vidáman zsidózó, gázkamrázó, nyíltan erőszakkal fenyegetőző cserkészcsapat.

Nem, nem azt derítették fel, hogy végülis hogyan erőszakolhatta rá az akaratát egy bakancsos pólóárus a felgyújtott üzlet tulajdonosára. Nem, nem azt vették górcső alá, hogyan történhetett mindez miniszterelnöki asszisztálás mellett, egy sereg rohamrendőr védősorfala között.

De legalább felmentették a Tudózsidót. Az is valami. Bár rémhírterjesztés miatt még könnyen lehet, hogy lecsuknak…

Emlékeztetőül:

HVG: Tomcat csakis a zsidókra gondol

Index: Tomcat és tsai a jegyirodában

A sokak által hiányolt virtuális zsidónegyed végre újjáéledt a Facebook közösségi oldalon!

A Facebook remek szolgáltatásai új dimenziókat nyitnak 2007-ben elindított közösségi hálónk számára, melyet korlátozott technikai lehetőségeink miatt korábban fel kellett függeszteni.

Az új keretben fórum, üzenőfal, fotóalbum, videók, hasznos linkek és eseménynaptár is segíti a csoport tagjai közötti kapcsolattartást.

A virtuális zsidónegyed továbbra is zártkörű, meghívásos csoportként működik, mely Facebook tagok számára a http://www.zsidonegyed.com címen érhető el. Ha még nem vagy tagja a Facebook-nak, a csatlakozáshoz először regisztrálnod kell magadat.

Lehet azon elmélkedni, hogy sikeres volt-e a Mazsihisz Kongresszus. Megkönnyíti a dolgunkat, ha a sikert nem önmagában valónak tekintjük, hanem a célhoz viszonyítva mérjük.

A bírálók többnyire azt vetik a szervezők szemére, hogy porhintés az egész, hiszen a Mazsihisz képviseleti – és főként költségvetési pénzügyi – monopóliumát érintetlenül, mitöbb érinthetetlenül hagyja. Igazuk van. Csakhogy a szervezőknek eszük ágában sem volt ilyesmivel bíbelődni, hiszen egészen más céljuk volt: a legitimációs, képviseleti válság megoldása.

Az utóbbi másfél évben ugyanis felerősödtek a Mazsihiszt kritizáló hangok a mainstream médiában, s ez főként a tavalyi március 15-i aláírásgyűjtés, majd a decemberi flódni-akció környékén kulminált.

A kritikai hullámra remekül felszörfözött az altermazsihiszként debütáló Emih, mely de facto a Chabad Lubavics haszid mozgalom fedőszerve.

Ugyancsak kapóra jött a megerősödő alterzsidó médiajelenlét a Fidesznek, melynek régóta csípi a szemét az erősen balra billenő, jobbfele meg meglehetősen modortalan Mazsihisz vezetés menetrendszerű antiszemitázása. Legott feltalálta, és azonmód be is vetette hát zsidópacifikáló csodafegyverként a kereszténydemokrata zsidót.

Próbáljuk meg felderíteni a markáns szereplők mozgatórugóit, eszközeit:

1. Mazsihisz. Célja az állami támogatás kontrollálása és maximalizálása a saját maga számára. Ennek elengedhetetlen politikai feltétele a képviseleti monopólium megőrzése.

2. Emih (Chabad). Célja, hogy minél nagyobb szeletet hasítson magának az állami támogatásból, és annak kontrolljából. Ennek elengedhetetlen politikai feltétele a Mazsihisz képviseleti monopóliumának megtörése.

3. Fidesz (Kdnp). Célja a zsidók pacifikálása bármi áron. Politikai számításból nem feltétlenül akar jóba lenni a zsidókkal, de viszont feltétlenül le akarja szerelni a parttalan antiszemitázást. Ennek elengedhetetlen feltétele a Mazsihisz leválasztása a szocikról.

4. Alterzsidók (webzsidók, liberál-konzervatívok). Heterogén társaság, közös céljuk a Mazsihisz képviseleti monopóliumának megtörése talán anyagi, generációs, identitási, erkölcsi indíttatásból, és/vagy egyéb rendellenességek leküzdésére.

Látható, hogy az 1. pont érdekei élesen, mondhatni antagonisztikusan szembenállnak a 2-4. pont érdekeivel. Mivel 1. pont élesen balra dönti Noé bárkáját, a többiek kénytelenek a jobboldali fedélzeten trapézolni, és a víz felett lebegve hirtelen ráeszmélni, hogy tulajdonképpen mennyire nagyonis konzervatív, jobboldali, sőt ha muszáj, akár reakciós is a zsidó tradíció.

A Mazsihisz egy darabig megpróbálta izomból kezelni a lázongást, de idén tavaszra világossá vált, hogy arrogáns sajtólevelezéssel nem ússza meg a legitimációját támadó médiacunamit.

Szofisztikált szervezeti reformok, hosszadalmas demokratizálás, kényelmetlen transzparencia helyett inkább egy remek barbatrükköt eszelt hát ki: szélesre tárt fórumot hoz létre, ahol mindenki azt mond, amit akar, a lényeg, hogy a Síp utcában mondja. Aki eljön, a Mazsihisz legitimációját erősíti, aki meg nem, az magát rekeszti ki a “párbeszédből” (vö. hazafias népfront). Nesztek, ti akartátok: legyen népszavazás.

Össze is rántotta, és Magyar Zsidó Kongresszusnak nevezte el a vitafórumot, és megtöltötte a Goldmark termet mindenféle civilekkel. Najó félig. Najó, nemcsak civilekkel. De megtöltötte.

A többieknek nem maradt más választásuk, mint a médiahekk. Teleírták-nyilatkozták a sajtót mindenféle tiltakozásokkal, jogos és jogtalan kritikákkal. Mind a hatan.

Ügyes médiahekk ide, drámai retorika oda, a legitimációs csatát magas létszámfölénnyel mégiscsak a Mazsihisz nyerte. Decemberben szépen besorolnak az államfői felekezeti vacsorára (vagy mire), és ez a fejezet ezzel szép csendben le van zárva.

Az ellenfeleknek meg esetleg valami új, pozitív jövőképpel kellene előállniuk. Nehéz lesz ugyanis számottevő tömegtámogatást szerezniük ahhoz az elképzeléshez, mely szép (és csúnya) szavakba csomagolva mindösszesen ennyi alternatívát kínál: pénzt, vagy életet!