Krétakör: “Kiástuk” a budai zsinagógát!

2008. szeptember 21. vasárnap, 23:46



Hallott-e már valaki a budavári zsinagógáról? Mi hallottunk, és elhatároztuk, hogy megnézzük. Múlt vasárnap ebéd után felkerekedtünk, és kiástuk.

A terepen cseppet változtattunk a projekt terven, nehogy az a vád érjen, hogy a forgalom aránytalan mértékű akadályozását idézzük elő a várbusz útvonalán hirtelen felbukkanó középkori zsinagógával. Ígyhát ásás helyett krétakört rajzoltunk. Illetve nyolcszöget a valamikori bima /tóraolvasó/ helyére. Szefárd zsinagógáról lévén szó, centrális elrendezésű az alaprajz. A helyszínrajz alapján pontosan kicentiztük a bimát közrefogó oszlopok helyét, hogy életünk aránytalan mértékű kockáztatásával örök emléket állítsunk zsidó őseink imaházának.

Kollányi Irén, a Rabbiképző Egyetem hallgatója tárta fel előttünk a budai vár valahavolt zsidó látványosságait. A Táncsics Mihály utcai – lánykori nevén persze Zsidó utca – Zsidó Múzeum szerény gyűjteményét, valamint a budai mikvét /rituális fürdőt/, melyet a jó megfigyelőképességű látogatók a Bormúzeum hátsó traktusában lelhetnek fel. Jegyvásárláskor jeleztük, hogy mi kizárólag a mikvére vagyunk kiváncsiak, s a 3/4 órás tárlatvezetéstől eltekintenénk. Az első megrökönyödés után megesett rajtunk a tárlatvezető szíve és hátrakísért a sufniba. Útközben érdeklődött; na de mér pont a mikve?? Mondtuk, zsidók vagyunk 🙂


Category: Füles, Video »

Gáza trip Kasszámdizájn-centerrel

Close