Reformzsidóreform

2008. március 23. vasárnap, 14:44




Az Angolországból importált Szim Salom mellékhatásaként sarjadt életre a Bét Orim Reform Zsidó Közösség. Hajnal György, a felekezet rokonszenves elnöke fejtegeti, miért is kell nekünk egy mégújabb progresszív képviselet, majd felkonferálja mai sztárunkat. Raj Ferenc rabbi egyenesen Amerikából jött el hozzájuk, hogy elmagyarázza a kissé tanácstalannak tűnő társaságnak, tulajdonképpen mit és hogyan is kellene megreformálniuk. Lendületes előadásából megtudjuk, milyen a reformzsidó népviselet, mitől vörös a diploma, hogy került az Újvilágba, és hánymilliós templomot épített Berkeley-ben. Ezután a reformelnök elárulja, hogy vajon a magyar zsidóknak ugyanarra a szekuláris, hagyományoktól elszakadt, stb. sajnálatos 95%-ára pályáznak-e, akikbe már a cionistáknak, kisebbségieknek, habadnyikoknak, és neológusoknak is beletört az összes bicskájuk. Raj rabbi felvázolja az elveszett gyermekek megmentésének nagyívű tervét, majd beavat bennünket a neológia képmutatásának rejtelmeibe. Végül a sokszínűség szükségszerűségének univerzalitására világítunk rá, amikor trükkösen összemontírozzuk az exneológus szavait egykori tanítványa, Schőner Alfrédminapi okfejtésével.


kategória: Alterzsidó, Füles, Rabbi, Video »

Facebook comments:

0.jpg
Zsidóképző egyetem

Schőner Alfréd, az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem rektora korrepetálja a nagypofájú sófárnyikot neológiából. Különóránkon megtanuljuk, hogyan és miért lett a Rabbiképző...

Close